Miért fontos a megfelelő társasházkezelő ebben a gazdaságban?

Miért fontos a pénzügyi válság idején a megfelelő társasházkezelő?

A megváltozott gazdasági körülmények a társasházak és lakásszövetkezetek pénzügyi gazdálkodásában is éreztetik hatásukat. Az elmúlt időszakban gyakori problémaként jelentkezik a közösköltség-tartozás, ami nehezíti a társasházak és lakásszövetkezetek hatékony pénzügyi gazdálkodását. Az előző évhez képest, közel 30 % nőtt a hátralékos állomány. A munkaerő elbocsátások következményeként a lakók első körben ugyanis olyan költségeket nem fizetnek ki, amelyek nem járnak azonnali szolgáltatás- megszűnéssel. A közösköltség-tartozás felhalmozása pedig akár évi több tízezer forintos bevételkiesést eredményezhet, így a kintlévőségek miatt nem valósulhatnak meg a szükséges felújítások és az évek alatt romolhat a házak állaga. A tartozás felhalmozása pedig nem csak a lift leállításával, vagy a lépcsőházi világítás megszüntetésével járhat, hiszen köztartozások esetén a társasházak nem indulhatnak állami pályázatokon sem.

Gyakori probléma még, hogy nem megfelelően képzett szakemberek kezelik a társasházak ügyeit és nem fordítanak kellő figyelmet a pályázati lehetőségekre. A közös képviselők felelőssége felértékelődik az elkövetkező időszakban, hiszen a felújítási és egyéb munkálatok során olyan tőkeerős és megbízható kivitelezőket kell alkalmazniuk, akik a mostani nehéz gazdasági időszakot átvészelik és az esetleges garanciális javításokat is elvégzik.

Egyértelmű cél: növelni kell a megtakarítási hajlandóság, és a társasházaknak jobb oda kell figyelniük a pénzügyi gazdálkodásra és a költségcsökkentési lehetőségekre. Például meg kell találni a társasházak és lakásszövetkezetek igényeihez legjobban igazodó számlavezetési megoldásokat és felújítási hitelek, illetve a vissza nem térítendő támogatásra vonatkozó pályázatokat.

Társasházkezelő feladatai

A Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete szerint a közös képviselők és a társasházkezelők felelőssége az is, hogy saját közösségükben egyfajta szemléletváltást valósítsanak meg az energia-felhasználás és a fenntarthatóság területén. Energiatakarékos lépcsőházi égők használatával, nyílászáró cserével, fűtéskorszerűsítéssel és a helyenként milliós kintlévőségek felhalmozódásának megakadályozása révén megőrzött kamatbevételekkel olyan megtakarításokat érhetnek el, melyekkel egy időre elkerülhetővé válik a közös költség emelésének szükségessége. Csoportos díjbeszedéssel és a lakásszövetkezeteknek, valamint társasházaknak szóló megfelelő számlacsomag kiválasztásával pedig további költségcsökkentést érhetnek el a lakóközösségek.

Oszd meg!

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..