Közös költség
A közös költséggel való visszaélés országos jelentőségű probléma. A lakásonként jelentéktelennek tűnő, 20-30 ezer forintos éves összeg akár 50 milliárd forint megkárosítást is jelenthet évente.
Közös költség visszaélés példa
Például a vagyonkezelő egy ház előtti fasorban – amely nem állt a ház tulajdonában – 150 ezer forintért végezte el néhány ág visszavágatását, máskor 97 ezer forintot fizetett ki az épület meg nem történt felállványozásáért, de előfordult olyan eset is, hogy a zrt. a jól érezhető gázszag ellenére nem a gázműveket értesítette, hanem 190 ezer forintért szakértői véleményt készíttetett, amelyet a kiérkező szerelő még csak el sem olvasott.